Agyi betegségek



Vöröskereszt

Agyi betegségekAgyi betegségek számos típusát különböztethetjük meg. Van köztük súlyos, és kevésbé súlyos betegség. Az agyi betegség lehet velünk született, illetve szerzett.

Számos betegség eredeztethető az agy valamely területének meghibásodásából. Ugyanis az agy rengeteg funkciót tölt be az emberi test működése szempontjából, és ha valamely része meghibásodik, akkor következnek be a különféle agyi betegségek. Manapság sajnos akár már az egészséges emberek is megtapasztalhatják ezeket a betegségeket, amik sokfélék lehetnek. Hogy mit is kell tudnunk ezekről az agyi betegségekről, illetve mik azok a betegségek, amelyek ide sorolhatók, az a következőkben ki fog derülni.

Az agyi betegségek elnevezés igencsak általános fogalomként értelmezhető. Az agy ugyanis az idegrendszer központja, így az idegrendszeri, és az agyi betegségek szorosan összekapcsolódnak.

Ilyen agyi eredetű, idegrendszeri betegségek közé tartozik:

Ezen kívül az agyi betegségek közé sorolják még:

Az imént felsorolt agyi betegségek a leggyakoribbak, természetesen ennél többet tartanak számon. Az agy betegségei között is vannak veleszületett és szerzett betegségek. Az utóbbiak akár az addig egészséges emberekkel is előfordulhatnak.

Mint minden más betegségnél, így az agy betegségeinél is a kiváltó okok különfélék lehetnek. Sok esetben hosszas vizsgálatok előzik meg a diagnózis felállítását, ami után rögtön kezelés alá veszik a betegeket. A kezelés eltérő módokon történik, akár gyógyszeres, akár műtéti kezelésről legyen szó. Szerencsére már hazánkban is rendelkezésre állnak a korszerű berendezések, amelyekkel könnyebben zajlik a diagnosztika.

Az agyi betegségek felismerése az illető személy környezetében is megtörténhet, ugyanis akár viselkedésváltozásokat is vonhat maga után. Ezért a hozzátartozók könnyebben észlelhetik a betegségek meglétét. Súlyossági mérce alapján megkülönböztethetők az enyhébb, kevésbé súlyos betegségek, mint például az agyrázkódás, ha az kisebb fokú, valamint a súlyosak, mint például az agydaganat, ami akár halálos kimenetelű is lehet.

FONTOS! Bármilyen gyanús jelet veszünk észre magunkon, vagy másokon, mindenképpen forduljunk orvoshoz, mert csak az orvos képes felállítani a diagnózist, és nem biztos, hogy pont valamelyik fentebb említett betegséggel van dolgunk! Mindvégig maradjunk higgadtak!


epilepszia

Az epilepszia agyi betegség, mely során a beteg visszatérő, spontán jelentkező görcsrohamokat él át. A görcsrohamot az agy egyes neuron csoportjainak a gátlóhatás alól felszabadult ingervezetése okozza. Közvetlen kiváltó okként pedig az agy elektromos zavarai nevezhetők meg. A beteg a rohamok alatt történtekre nem emlékszik.

epilepszia

agyi infarktus

Az agyi infarktus az agy vérellátásának zavara miatt keletkezik. Rizikófaktorai közé tartozik az elhízás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a cukorbetegség, és öröklési hajlam is megfigyelhető. A kor előrehaladtával nő az infarktus kockázata. A betegek 30 százalékának magas a koleszterinszintje, a betegség kialakulásának az esélyét a magas vérnyomás megkétszerezi, és a napi 10-12 szál cigaretta elszívása is hasonló eredményt produkál.

agyi infarktus

agyvérzés

agyvérzés

Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító