Altató



Vöröskereszt
altató

Az alvászavar, és az egyéb alvásproblémák igencsak megviselik a szervezetet, mind fizikai, mind pedig szellemi értelemben. Ilyenkor sokan választják gyors megoldás reményében az altatót. Igaz, az altató csupán tüneti kezelésként szolgál, és nem az okokat szünteti meg, ám átmeneti megoldásként alkalmazható, főleg, ha altató gyanánt természetes anyagokhoz nyúlunk. De hogy mikor és meddig használhatunk egyáltalán, illetve milyen természetes készítményeket találhatunk, azt most megtudhatjuk.

Először is nézzük meg, mely esetekben alkalmazható altató!

Legfontosabb, amit le kell szögeznünk az altatóval kapcsolatban, hogy csupán alkalmilag szedhető, legfeljebb néhány napig, ugyanis hosszútávon káros lehet. Egyrészt mivel a szervezet hozzászokik, és már nem lesz elég az adag, másrészt pedig a problémák újra előjöhetnek, és akkor nem lesznek már hatással az altatók.

Leggyakrabban: a stresszes időszakok alatti kipihent állapot elérésére, egy-egy nehéz nap előtti megfelelő alvásmennyiség elérésére ajánlják.

Ez persze csak alkalomadtán megengedett, hiszen az alvászavar szinte minden esetben pszichoszomatikus eredetű, ami ellen az altató nem jelent megoldást.

Ha már altató, akkor legyen természetes

Szerencsére már az altatók sorában is fellelhetők olyan természetes anyagok, főleg gyógynövények, amelyek segíthetnek az elalvásban. Ilyen gyógynövény a komló, a levendula, a kamilla, a citromfű, valamint a már régről ismert macskagyökér. Némely ezek közül akár már illóolaj formájában is alkalmazható. Ám leggyakrabban a belőlük készített gyógyteákat részesítik előnyben, amit bármelyik gyógynövényboltban, vagy bioboltban beszerezhetünk. Ha a népi gyógymódok között kutakodunk, ott is találkozhatunk altató hatású módszerekkel. Ilyen például a meleg mézes tej, amit lefekvés előtt kell meginnunk, s így fejti ki nyugtató, altató hatását.

Milyen készítményeket szerezhetünk be altató gyanánt?

Ma már léteznek különféle szintetikus altatók is, amelyek több, mint száz éve jelentek meg, kezdetben barbiturát névvel. Ezek az altatók már erősebb hatásfokkal bírnak, ezért is veszélyesek. Hiszen fennáll a függőség kockázata, ami után a leszokás igencsak nehézkes. A mellékhatásaikról nem is beszélve. Persze az egyes homeopátiás szerek még mindig természetesebb hatást kölcsönöznek, mint a szintetikus szerek, ráadásul az utóbbiak csak orvosi receptre válthatók ki.

FONTOS! Ha alvási gondokkal küszködünk, először próbálkozzunk a természetes anyagokkal, ugyanis sok esetben ezek is hatásosak, és mellékhatásuk sem veszélyes!


Altató oldalak


Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító