Antibiotikum



Vöröskereszt
antibiotikum

Az antibiotikummal kapcsolatban többféle nézet látott már napvilágot. Viszont tény az, hogy a XX. századi felfedezése óta jelentős előretörést jelentett az orvostudomány területén. Csökkentek a járványok okozta halálozások, gyógyíthatóvá váltak az egyes betegséget, s még sorolhatnám, mennyi pozitív vonatkozása ismeretes az antibiotikumnak. De hogy mit is kell tudnunk a gyógyszerként elterjedt hatóanyagról, milyen fajtái léteznek, illetve milyen betegségek ellen javallott, az a következőkben kiderül.

Először is kezdjük egy pici történeti áttekintéssel. Az első antibiotikum, a penicillin felfedezése Alexander Fleming, orvos és bakteriológus nevéhez fűződik. A felfedezésre még a harmincas években került sor.

Az antibiotikum bakteriális fertőzések kezelésére alkalmas gyógyszer. Először még csak az élőlények által termelt vegyületek tartoztak az antibiotikum fogalma alá, majd később már a mesterségesen előállított baktérium elleni szereket is ide sorolták.

Milyen fajtái vannak az antibiotikumoknak?

Fajtájukat tekintve az antibiotikumok nagyon sokfélék lehetnek. A legrégebben ismert antibiotikum a penicillin. Funkcióikat tekintve például léteznek olyan antibiotikumok, amelyek a kórokozók szaporodását állítják meg, és vannak olyanok, amelyek megölik a baktériumokat. Ismertebb antibiotikumokhoz tartoznak a Glikopeptidek, a Szulfonamidok, a Makrolidok és a Tetraciklinek.

Milyen betegségek esetén ajánlott az antibiotikum?

Minden bakteriális eredetű fertőzés kezelhető antibiotikummal, attól függően persze, hogy milyen típusával van dolgunk, ugyanis különböző baktérium okozta megbetegedésre, eltérő antibiotikum kezelés javasolt. Ugyanakkor például vírus okozta fertőzések ellen már hatástalannak bizonyulnak. Vegyünk egy példát, mégpedig a kötőhártya gyulladásokat, amik közt vannak olyanok, melyekre nem alkalmazhatók az antibiotikumok, mivel teljesen hatástalanok. Az olyan betegségek, mint a nátha, szintén nem kezelhető antibiotikummal, mivel vírusos fertőzés okozza. Amint láthatjuk, nem minden eset feltételezi az antibiotikum közbenjárását.

Jó-e a gyerekek számára is az antibiotikum?

Az antibiotikum gyermekek számára is adható. Csupán mérlegelni kell, hogy mely esetekben alkalmazzuk. Ugyanis nem szükséges rögtön az antibiotikumos kezelés, hiszen, ha túlzásba visszük, akkor az egyes baktériumok ellenállóvá lesznek, és a későbbiekben nehéz lesz a gyógyítás, továbbá a szervezet számára hasznos baktériumok is elpusztulhatnak. Jobb, ha csak a legszükségesebb esetekben alkalmazzuk az antibiotikumokat.



Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító