Aranyér gyógyszer



Vöröskereszt
aranyér gyógyszer

Az aranyér már-már népbetegségnek számít, s bár leginkább a férfiak körében elterjedt, a nők esetében sem kizárt, hogy előfordul. Ami jó hír lehet a benne szenvedők számára, hogy számos gyógymód kínálkozik már aranyérre, ezáltal szerencsére jól kezelhető problémával van dolgunk. Ezen gyógymódok egyike az aranyér gyógyszer, amit már gyógyszertárakban fellelhetünk. De hogy milyen típusai léteznek az aranyér gyógyszernek, illetve hogyan alkalmazzuk a kényes felületen, azt a következőkben sorra vesszük.

Aranyér gyógyszer akár már recept nélkül is kapható. Ezek a gyógyszerek persze enyhébb hatásúak, és nem minden esetben nyújtanak végső megoldást a panaszok ellen. Ha az aranyér nem gyógyul ezek hatására, akkor kell az orvoshoz fordulnunk. Ilyen esetben vényköteles aranyér gyógyszerek is kiválthatók, ha pedig ez sem lenne hatásos, akkor nincs más mód, mint a sebészi beavatkozás.

Milyen típusait különíthetjük el az aranyér gyógyszernek?

Az aranyér gyógyszereket aszerint is besorolhatjuk, hogy az aranyeres csomók külső vagy belső felületen jelentkeznek. Ugyanis a külső részen kialakult csomókat könnyedén kezelhetjük krémmel, vagy géllel. Ez máris két típus. Ezen kívül alkalmaznak még aranyér kenőcsöt, ami talán a leggyakoribb módja a kezelésnek. Az imént felsorolt módok kevésbé alkalmazhatóak a belső aranyerek esetén. Ilyenkor kúp formájában juttatják be a hatóanyagot a megfelelő helyre. Ám mai modern világunkban lehetőség nyílik még a krém bevitelére is, méghozzá applikátoros készítmény vásárlása esetén. A vény nélkül kapható aranyér gyógyszerek között találhatunk már szájon át szedhető gyógyszereket is, az előbbiekhez hasonló hatóanyaggal.

Milyen hatóanyagot tartalmazhatnak az aranyér gyógyszerek?

A gyógyszerek hatóanyagai között találhatjuk a szteroidot. Hatását tekintve igencsak erősfokú, így használatánál nem kizárt a mellékhatások elszenvedése sem, úgy mint például a bőrvékonyodás stb. Nem meglepő hát, hogy a szteroidos készítmények csak orvosi receptre adhatók ki. A gyulladásgátlás viszont elérhető nem szteroid hatóanyagú gyulladáscsökkentőkkel is. Ezen kívül tartalmazhatnak olyan hatóanyagokat, mint a cink, a kámfor, panteol stb. Vannak persze olyan aranyér gyógyszerek, amelyek antibiotikumot tartalmaznak. A hatóanyagok szerepe igencsak sokrétű, ugyanis nemcsak a kínzó fájdalmat kell megszüntetniük, hanem az égő, viszkető érzést is. Emellett a váladékozás megállításában, illetve a duzzanat csökkentésében is szerepük van, nem beszélve a folyamatos fertőtlenítés fenntartásáról.



Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító