Baján egyetlen kórház biztosítja Észak-Bácska egészségügyi ellátását, mégis elmondható, hogy feladatkörét teljes mértékben képes betölteni. Köszönheti mindezt több száz éves múltjának, valamint a mára kiépített fejlett infrastruktúrájának. A Szent Rókus Kórház mintegy 15 osztályon biztosít fekvőbeteg ellátást, ami csaknem minden szakterületet átfed. Köztük a krónikus belgyógyászat az, ami a legjelentősebb, ágyszámát tekintve, ugyanis 153 ággyal rendelkezik. A Bajai kórház járóbeteg ellátás is igen sokrétű, ahogy az a honlapon is soron követhető, ugyanis hozzávetőlegesen hetven féle szakrendelés közül választhatunk. A néhány éve átadott korszerű műtéti részleg, valamint a mozgásszervi rehabilitáció jelentette a legnagyobb előrelépést a kórház életében, nem beszélve a betegek igényeiről, aminek szintén kedvez. Ezen kívül a Bajai kórház dolgozói számára folyamatosan biztosítani szeretné a szakmai képzés, illetve továbbképzés lehetőségét, hogy birtokukban legyenek azzal a tudással, amely elengedhetetlen a színvonalas betegellátás megvalósulásához. Továbbá számos konferencia, rendezvény lebonyolítása is hozzátartozik a Bajai Szent Rókus Kórház profiljához. Legyen az akár prevenciós céllal meghirdetett, vagy éppen az orvostudomány aktuális kérdéseit boncolgató előadás. Nem ritkák a kórház életében az önkéntes mozgalmak, illetve a jótékonysági rendezvények sem.
Bajai Szent Rókus Kórház

Főigazgató főorvos: Dr. Tóth Gábor
6500 Baja, Rókus u. 10. Pf.: 133
Tel.: +36-79-422-233
Fax: +36-79-425-575
E-mail: titkarsag@bajakorhaz.hu
www.bajakorhaz.hu
