Bőrgyógyász



Vöröskereszt

A bőrgyógyász elsősorban a bőrrel és annak betegségeivel foglalkozik, de ezen kívül sok minden más is a szakterületéhez tartozik. A szakma összetettségét a szakvizsga hivatalos neve is mutatja: Bőr- és nemi betegségek, kozmetológus.

A bőrnek sokféle betegsége lehet, amit a bőrgyógyásznak mind tudnia kell kezelni. Az allergiás, fertőzéses és gombás betegségeken túl, a daganatos betegségekkel is foglalkozik. A leggyakoribb esetekben ekcémával, körömgombával, fokozott szőrnövekedéssel és hajhullással keresik fel a bőrgyógyászokat a betegek. A nemi úton terjedő betegségek is a bőrgyógyászathoz tartoznak, éppúgy mint a kozmetológia. A jóindulatú bőrelváltozások kezelésével, a kóros izzadási problémák megoldásával, és egyes ráncfeltöltési eljárások elvégzésével az utóbbi évek során a bőrgyógyászok kezdtek el foglalkozni.

Esetenként előfordul, hogy a bőr elváltozásai valamelyik belső szerv betegségének a tünete, és ilyenkor a bőrgyógyásznak a megfelelő szakorvoshoz kell irányítania a pácienst, majd együtt kell működnie vele, hogy a beteg meggyógyulhasson. A jó bőrgyógyász tudja, hogy lelki problémák is okozhatnak betegségeket a szervezetben, így odafigyel arra, hogy ezeket a tényezőket is megvizsgálja, és ha szükséges pszichiáter vagy pszichológus segítségét kérje.

Minden beteget a saját életkorának megfelelően kell kezelni, mert a gyerekeknek más a bőrük, mint a felnőtteknek. Éppen ezért van külön gyermek, tinédzser és felnőtt bőrgyógyászat is. A csecsemőknek és a kisgyermekeknek sokkal sérülékenyebb a bőre, és nagyobb a víztartalma, ami miatt hamarabb alakulhat ki náluk hólyagokkal járó betegség. Továbbá a fejletlen védekezőképességük miatt a fertőzéseket is hamarabb elkaphatják, és könnyebben szenvedhetnek bőrmérgezést, éppen ezért a szülőknek nagyon vigyázniuk kell. A serdülőkorban pedig az akne betegséggel van a legtöbb probléma, és néha olyan súlyos mértékben jelentkezik, hogy a tinédzsereknek lelki problémákat is okoz.

A kozmetológia, azaz az esztétikai bőrgyógyászat a ránc- és ajakfeltöltéssel, és a botox kezeléssel is foglalkozik. A tinédzserek pattanásait sikeresen kezelik a kémiai hámlasztásokkal a bőrgyógyászok, melyek hatására a fiatalok fellélegezhetnek. Sok olyan kezelés van, amit a bőrhibák eltüntetése érdekében használnak a bőrgyógyászok, ilyen a dermaroller és a hialuronsavas arclifting is.

Amennyiben bármilyen elváltozást lát a bőrén, azonnal forduljon orvoshoz. Mindegy, hogy a körzetének a bőrgyógyászához, vagy egy magán bőrgyógyászhoz megy. A lényeg az, hogy a tüneteket lássa orvos, hogy elkerülhetőek legyenek az esetleges szövődmények.

Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító