Epe gyógyszer



Vöröskereszt
epe gyógyszer

Az epe termelődéséért egyik létfontosságú szervünk, a máj felel. Viszont sok esetben zavarok léphetnek fel működésével kapcsolatban, amelyek következtében az epe funkciói is csökkenhetnek, illetve leállhatnak. A rendellenes működésre, mint például a gyulladásra, vagy az epekő kialakulására már találhatunk számos megoldási módot, amelynek egyike az epe gyógyszer. De hogy milyen hatásfokkal dolgozik a gyógyszer és egyáltalán mely esetekben, milyen epebántalmaknál ajánlott, az a következőkben kiderül.

Az epepanaszok ma már gyógyszeres kezeléssel is csökkenthetők. Persze a műtéti megoldás még mindig a gyorsabb út, de manapság már egyre többen választják az epe gyógyszert.

Milyen epe gyógyszerek alkalmazhatók a különböző problémákra?

Epe bántalmakra használhatók savkötők, amelyek a vékonybélben fejtik ki hatásukat, azzal hogy lekötik az epesavakat, hogy ne tudjanak a gyomor irányába visszaáramolni. Ezeken belül is léteznek már erősebb hatóanyagú gyógyszerek.

Léteznek az epehólyag tevékenységét előmozdító gyógyszerek, amelyek egy-egy kiadós étkezés okozta túlzott teltségérzetet csillapítják.

Az epe koleszterin telítettségét, és epekő képződési hajlamát csökkentő gyógyszerek forradalmi újításnak tekinthetők. Ezen kívül az epekő oldása is történhet már gyógyszeres kezeléssel, ami által néhány hónapon belül eltüntethetők a kövek.

Hatásosak lehetnek még a különféle gyógynövényekből készült epe gyógyszerek, amelyek a természetesség jegyében fejtik ki hatásukat. A következőkben felsorolok néhány gyógynövényt, amelyből hatékony gyógykészítmény kapható.

Ezek:

Egyre elterjedtebbek a keleten honos növényekből készült epe gyógyszerek is. Ilyenek az Indiában, valamint a Tibetben termesztett gyógynövények, amelyekből kiváló epe gyógyszerek állíthatók elő a bántalmak ellen.

Milyen formában kaphatók az epe gyógyszerek?

Az epe gyógyszerek hasonlóan a többi gyógyszerhez kapszula és folyékony oldat formájában vehetők igénybe. Egyes gyógyszerkészítmények akár már vény nélkül is kaphatók, viszont a legtöbb epe gyógyszer még mindig vényköteles.

Mire figyeljünk az epe gyógyszerek szedésénél?

Ne használjuk, amennyiben túlérzékenység lép fel az összetevőkkel szemben!
Figyeljünk oda a mellékhatásokra! A szokatlan tüneteknél mindenképpen tájékoztassuk az orvost!
Terhesség és szoptatás idején nem ajánlott!
Minden esetben kövessük az orvos utasításait!
Túladagolás esetén azonnal forduljunk orvoshoz!

Bilobene-ratiopharm

Kiadhatóság: vénynélküli

Bilobene-ratiopharm betegtájékoztató: Bilobene-ratiopharm


Cholagol

Kiadhatóság: vénynélküli

Cholagol betegtájékoztató: Cholagol


Depridol

Kiadhatóság: vényköteles

Depridol betegtájékoztató: Depridol


Glutarsin E

Kiadhatóság: vényköteles

Glutarsin E betegtájékoztató: Glutarsin E


Hegrimarin

Kiadhatóság: vénynélküli

Hegrimarin betegtájékoztató: Hegrimarin


Hepa-Merz

Kiadhatóság: vényköteles

Hepa-Merz betegtájékoztató: Hepa-Merz


Hepa-Merz granulátum

Kiadhatóság: vénynélküli

Hepa-Merz granulátum betegtájékoztató: Hepa-Merz granulátum


Hepabene-ratiopharm

Kiadhatóság: vénynélküli

Hepabene-ratiopharm betegtájékoztató: Hepabene-ratiopharm


Neo-Bilagit

Kiadhatóság: vénynélküli

Neo-Bilagit betegtájékoztató: Neo-Bilagit


Rowachol

Kiadhatóság: vénynélküli

Rowachol betegtájékoztató: Rowachol


Rowachol cseppek

Kiadhatóság: vénynélküli

Rowachol cseppek betegtájékoztató: Rowachol cseppek


Silegon

Kiadhatóság: vénynélküli

Silegon betegtájékoztató: Silegon


Ursofalk

Kiadhatóság: vényköteles

Ursofalk betegtájékoztató: Ursofalk


Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító