Gerinc oldalak

A gerinc minden gerincesek törzsébe tartozó élőlény számára lényeges elem, beleértve az embert is. Ezt már megtanulhattuk iskolai tanulmányaink alatt, mégis sok esetben csak akkor nézünk utána tüzetesebben, ha már valamilyen probléma felütötte fejét, illetve fájdalom jelentkezett a gerinc valamely pontján. Ezért a következőkben közelebbről is szemügyre vesszük, milyen lényeges tudnivalók kapcsolódnak a gerinchez, illetve mely funkciókért is felelős a számunkra nélkülözhetetlen „tartóoszlop”: a gerinc.
A gerinc testünk vázát képezi. Vagyis mondhatnánk úgy is, hogy törzsünk váza, hiszen a gerinc az ágyéki szakasznál befejeződik. És már el is érkeztünk a gerinc tagolásáig.
Milyen részekre is osztható a gerinc?
Ha föntről lefelé kezdjük a tagolását, van egy nyaki szakasza, majd ezt követi a háti szakasz, és legvégül a már említett ágyéki szakasz.
Miből áll a gerinc?
A gerincet csigolyák alkotják, amelyből összesen körülbelül harmincnégy darab található meg. A csigolyák porcogós, illetve csontos jellegűek, felépítésüket tekintve csigolyatestből, nyúlványból, valamint ívből állnak. A csigolyák közti összeköttetést a porckorongok teszik lehetővé.
A gerinc funkciói
A gerincoszlop igencsak sokrétű feladatot lát el. Egyrészt felelős a stabil, függőleges testhelyzet, valamint az egyensúlyi állapot fenntartásáért. Másrészt pedig védi a gerincvelőt is. Ha szakszerűbben közelítjük meg a gerinc funkcióit, akkor egyfajta hármas szerepkörrel ruházhatjuk fel. Első az úgynevezett statikus funkció, hiszen tartja testünk törzsét. A másik a dinamikus funkció, ami arra utal, hogy a gerinc bizony egyfajta mozgásszerv, így képes a nyak, a törzs, valamint a medence mozgatására. A harmadik fontos szerepkört, a védőfunkció alkotja. A gerincvelő védelme ugyanis azért számottevő, mert ha sérülés éri, akkor bizony fennállhat a bénulás esélye is.
A gerinc is mozog?
A csigolyák rugalmasságának köszönhetően képes a gerinc is a mozgásra. Mégpedig négyféle mozgást tud kivitelezni. Képes előre, hátra, oldalirányba mozogni, illetve rugózni.
Egyenes gerinccel születünk, akkor mikor alakulnak ki a természetesnek számító görbületek?
Sokan teszi fel ezt a kérdést, ám valakinek még az is új információ lehet, hogy bizony egyenes gerinccel jövünk a világra. Ez akkor változik, ha már emeli a csecsemő a fejét, aztán elkezd fordulni, majd felülni, járni stb. Egészen addig tart a folyamat, míg a növekedés le nem áll.
FONTOS! Gerincünk védelme érdekében alkalmazzunk gerinctornát, ami segít fenntartani a rugalmasságot és a funkciók
