Gerincbetegségek szerte a világon jelentkeznek. Számos fajtája létezik. A fizikai fájdalmon kívül lelki problémákat is szülhet. Fontos a megelőzés!
Manapság egyre gyakoribb problémának számítanak a gerincbetegségek, amik szinte már-már népbetegséggé válnak szerte a világon. Mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban kellemetlen pillanatokat okoz a gerincbetegség, az előbbiekben főként a helytelen testtartás, és a mozgáshiány tehető felelősségre, az utóbbiakban pedig a túlzott megerőltető munka hozza létre. Hogy milyen gerincbetegségek léphetnek fel, illetve milyen egyéb tudnivalók kapcsolódnak ezen betegségekhez, az a következőkben kiderül.
A gerincbetegség általános fogalomként értelmezhető, s mint ilyen számos fajtáját megkülönböztethetjük.
A leggyakoribbak közé tartozik:
- a gerincferdülés,
- a kopásos,- gyulladásos gerincbetegség,
- a rossz testtartás,
- a Scheuermann-betegség,
- valamint a porckorong elváltozás.
A gerincbetegségek kortól függetlenül kialakulhatnak, akár már kisgyerekkorban is okozhatnak problémát. Serdülőkorban például igen gyakorinak számít a Scheuermann- szindróma, ami a serdülőkori görbületként vált ismertté. Későbbi korokban pedig leginkább a gerincsérv, és a kopásos gerincbetegségek okozzák a legtöbb kellemetlenségek. Hiszen egy idő után bizony a gerinc is kopásnak indul, ugyanis speciális terhelésnek van kitéve, mióta ember él a Földön. Tudniillik a gerinc négylábon közlekedéshez lett kifejlesztve, nem pedig a számunkra oly természetes két lábon járáshoz.
A gerincbetegségekből adódik a különböző munkaképtelenségek, illetve mozgáskorlátozottságok többsége is. Ami által nemcsak, hogy a fájdalom nő, hanem a megélhetés is veszélybe kerül. Ez pedig újabb problémákat szül, s a fizikai terhek mellett megjelennek a lelki megrázkódtatások is, egészen a depresszióig menően. Vagyis a gerincbetegség elindíthat egy lavinát, amit nehéz megállítani segítség nélkül.
Kialakulásuk oka a legkülönfélébb lehet, kezdve a helytelen testtartástól, egészen a magas sarkú viseletig. Kezelésük is többféleképp történhet, lehet gyógyszeres kezeléssel, fizikoterápiával, illetve legvégsőbb esetben műtéti beavatkozással. Ezért is fontos a megelőzés, hiszen ha csak egy kicsit is odafigyelnénk az életmódra, akkor elkerülhető lenne a gerincbetegség kialakulása. Szerencsére már az iskolák többsége odafigyel a gyerekek gerincének védelmére. Ezt szolgálják az évközi ültetések, a gerinctornák stb. Ezen kívül számos egyéb út kínálkozik a megelőzésre. Leghatásosabb gerincbetegségek megelőzésére a megfelelő sport.
FONTOS! Bármilyen problémát észlelünk, mindenképpen forduljunk orvoshoz, hiszen a korai felismerés sokat segíthet a gyógyulás folyamatában.
