
A mindennapok során előfordulhatnak görcsös reakciók a szervezet irányából, amelyek nem túl kellemesek, főként, ha munkaidő alatt törnek az emberre. A görcsök különfélék lehetnek, attól függően, hogy a test melyik pontjáról indulnak ki. Szerencsére léteznek a problémára megoldást kínáló görcsoldók, amelyek attól függően fejtik ki hatásukat, hogy milyen területen jelentkeztek a görcsök. De hogy milyen készítmények, gyógymódok kínálkoznak görcsoldásra, milyen hatással bírnak, azt a következőkben megtudhatjuk.
Ha meghalljuk a görcsoldó fogalmát, rögtön a patikában kapható gyógyhatású készítményekre gondolunk, pedig nemcsak onnan várhatunk megoldást. Ugyanis léteznek természetes görcsoldók is, amelyek az egészségünkre semmilyen káros hatást nem gyakorolnak.
Görcsoldás természetesen
A görcsoldók, amint a fentiekben említettük, aszerint tipizálhatók, hogy a szervezet melyik részét érintik. Amennyiben gyomorgörcseink, vagy egyéb, emésztéssel kapcsolatos görcseink lennének, a leghatékonyabb fegyvernek bizonyos gyógynövények számítanak. Ilyen a kamilla, a borsmenta, a cickafark, az ánizs, a citromfű, a gyömbér, a macskagyökér, valamint az ezerjófű. Kiváló görcsoldó hírében áll a levendula is.
A karban, lábban kialakuló görcsök ellen hatékonyak lehetnek a görcsoldó gyakorlatok, a hideg-meleg zuhany, az aromaterápiás fürdő, valamint az illóolajos masszázs. Mivel a görcsöket ásványi anyagok hiánya is okozhatja, így fontos az ásványi anyagok bevitele is. Legegyszerűbb megoldás, ha növeljük például az ásványvízfogyasztást.
Menstruációs görcsökre is van már természetes gyógymód. Ilyen a meleg kedvező hatása, amelyet egyrészt a forró gyógyteákkal, mint például a borsmentatea, másrészt a melegvizes palackokkal érhetünk el. Ezen kívül magnézium és kalcium bevitellel is enyhíthetünk a görcsökön.
Milyen görcsoldó készítményeket találhatunk gyógyszertárakban?
Görcsoldásra számos készítményt forgalomba helyeztek már. Köztük vannak vény nélkül kapható szerek, tabletta, kapszula, pezsgőtabletta formájában. Attól függően, mi a számunkra kedvező megoldás. Ezeket a recept nélkül beszerezhető készítményeket általában a különféle reklámok közvetítik felénk, gondoljunk csak a menstruációs, illetve gyomorgörcsök oldására ajánlott televíziós reklámokra. Ezen kívül görcsoldó gyógyszereket vényre is kiválthatunk, amennyiben orvosi kezelés alatt állunk. Arra a kérdésre, hogy hatékonyabbak-e a természetes gyógymódoknál, nincs egyértelmű válasz, főként, mivel mellékhatásai sem kizártak.
FONTOS! Először próbálkozzunk a természetes görcsoldókkal!
Görcsoldó oldalak
- Aleve
- Algoflex-M
- Atropinum sulfuricum-EGIS
- Berodual N
- Bilobene-ratiopharm
- Buscopan
- Buscopan injekció
- Cerucal
- Cholagol
- Convulex
- Depridol
- Detrusitol
- Diaphyllin
- Diaphyllin Venosum
- Diazepam Desitin
- Dicetel
- Dio-PP
- Duspatalin
- Espumisan
- Espumisan Gyöngy
- Meteospasmyl
- Motilium
- No-Spa
- No-Spa forte
- No-Spa injekció
- Sab Simplex
- Spasmomen
- Troparin
