Gyógyszerész



Vöröskereszt

Az újdonsült gyógyszerészek pedig doktori címet kapnak. A rövidítés a név előtt, így a dr. lesz. Felvételi követelmény a biológia közép vagy emelt szintű érettségi kötelezően és a kémia vagy fizika közép esetleg emelt szintű vizsga választhatóan. A végzettséget pedig 5 éves osztatlan mesterképzésben érhető el. Korábban a gyógyszerek előállítása és kiadása volt a feladatköre, manapság azonban tennivalóinak köre már kiterjed a gyógyszerellátás szervezése valamint felügyelete, ezen kívül a betegellátás, felvilágosítás és a természetes eredetű gyógyszerel kémiája.

A gyógyszerészek munkáját asszisztensek segítik. A gyógyszertár közegészségügyi intézmény, ezért az ott dolgozók egészségügyi feladatott ellátók. Az orvos előírására a betegeknek egyénileg állítanak elő krémeket, fürdetőket, folyékony vagy szilárd halmazállapotú gyógyszereket. Ez alapos gyógyszerkémiai ismeretet és oda figyelést igényel, tehát igen csak sok felelősséggel járó munka. Ezen kívül a gyári készítményeket is ők értékesítik. Minden készítmény hatását és mellékhatását ismerik, így segítséget tudnak adni a választásnál így, ajánlásaikat is érdemes elfogadni. Azok a gyógyszerészek, akik szakosodnak, foglalkozhatnak kutatással, regisztrálással, sztenderdizálással, bevezetéssel, készítéssel, ellenőrzéssel, raktározással, tárolással, gazdálkodással, gyógyszerexport-importtal, gyógyszerismertetéssel.

Az orvos által írt recepten rövidítések és egyéb jelölések találhatók, ezeket szintén csak a gyógyszerész tudja elolvasni. Míg korábban a receptek kézzel íródtak, a kézírás miatt ma már rányomtatják az információkat. Fontos, hogy a gyógyszerész fel tudja ismerni a hamis receptet, hiszen sokan próbálnak ezzel visszaélni. Munkája összetett, hiszen az orvoshoz hasonlóan napi kapcsolatba kerül a betegekkel és tanácsot is ad nekik. A készítmények előállítása mellett komoly adminisztrációt és rendelést bonyolít le, a nap nagy részében pedig álló munkát végez. A gyógyszerészek ugyan úgy tartanak fenn ügyeletet, hiszen a nyitvatartási időn túl is szükség lehet sürgősen gyógyszerre.

A felelősség arra is kiterjed, hogy a készítmények és vegyi anyagok, hozzávalók megfelelően legyenek tárolva. Egyes gyógyszerek esetében szigorú előírások vannak érvényben, többnyire el vannak zárva és a hozzáférés korlátozott. A fentiekből kiderül, a gyógyszerész munkája mind szellemi mind fizikai téren nagy ügyességet követel meg. Az anyagok melyekkel dolgozik veszélyesek is lehetnek. Több eszköz áll rendelkezésre a gyógyszer készítéshez, mint a kémcső, tölcsér, sterilizáló, főzőedények, lombik, mérő műszerek, melyek akár milligramm pontossággal képesek mérni, tablettázó gép. Ezek a tárgyak nagy segítséget jelentenek, a pontos munkához.

Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító