Manapság egyre több ember küszködik hátfájással, ami többek közt a helytelen tartásnak és a mozgáshiánynak tudható be. Olykor igencsak megkeseríti a mindennapokat, és a munka sem megy egykönnyen. Ilyenkor jól jön néhány praktika, ami enyhíthet a sokszor kínzó fájdalmon. Ha pedig nem múlik egy idő után sem a hátfájás, akkor célszerű orvoshoz fordulni vele. De hogy mit tehetünk mi otthoni körülmények között a hátfájás ellen, illetve milyen készítmények ajánlottak hátfájásra, azt most megtudhatjuk.
Mielőtt bármilyen gyógymódot is alkalmaznánk, érdemes kideríteni, mi is okozhatja a hátfájást. Hiszen ha már ismerjük a kiváltó okokat, akkor könnyebb elkezdeni a kezelést is. Ugyanis sokszor az ágyunk túlzott keménysége, vagy épp puhasága okozza a gondot. Ebben az esetben, ha hosszú ideig fennáll a fájdalom, érdemes lecserélni a matracot, ugyanis egészségünk forog kockán. Már léteznek úgynevezett ortopéd matracok, amelyek visszaadják a hát rugalmasságát, és a fájdalmat is megszüntetik.
Ha testtartásból kifolyólag következik be hátfájás, akkor több mód is kínálkozik, hogy enyhítsünk a fájdalmon. Először is ajánlatos a tartásjavító gyógytorna elkezdése, ami által erősödnek hátizmaink, jobb lesz a tartásunk, ezáltal pedig csökken a fájdalom is. Felkereshetünk csontkovácsot, kiropraktőrt is, akik segítenek helyretenni csontjainkat. Sokan például ezek mellett a gyógymasszőrt is felkeresik, aki az izmok lazítására szakosodott, így sokat tehet a hátfájdalom ellen is. Sokszor egy óra kényeztetés is már sokat jelent hátunknak.
A napi séta, illetve az egyéb könnyítő testmozgás is igencsak ajánlott a hátfájásra. Illetve a munka közbeni nyújtózkodás, amit húszpercenként be is iktathatunk.
Az imént felsorolt példák hosszútávra nyújtanak segítséget, viszont ha azonnali enyhülést szeretnénk, arra is léteznek már praktikák. Sokan a hideg- meleg fürdőben bizakodnak, ami a legtöbb esetben hatékonynak is bizonyul. Ezen kívül léteznek hátfájásra is különféle homeopátiás készítmények, amelyek hatásosak lehetnek. Ezek természetes anyagokat tartalmaznak, így semmiképp sem árthatnak. Végső megoldásként gyógyszereket is alkalmaznak, amelyek fájdalomcsillapításra szolgálnak. Ezek persze csak átmeneti megoldások, nem szüntetik meg véglegesen a problémát. A hátfájás megszüntetéséhez a kiváltó okokat kell megváltoztatni.
FONTOS! Hátfájásra bármit bevethetünk mértékkel, ám ha nem múlik a különböző gyógymódok ellenére sem, akkor forduljunk orvoshoz, nehogy komolyabb probléma is kialakuljon hátunkban.
- Aflamin
- Aflamin krém
- Aflamin RAPID
- Alka-Seltzer N
- Aspirin
- Aspirin 500
- Aspirin Direkt
- Aspirin PLUS C
- Panadol pezsgőtabletta
- Panadol Ultra
- Voltaren
- Voltaren 75
- Voltaren Dolo
- Voltaren Emulgel
- Voltaren injekció
- Voltaren kapszula
- Voltaren végbélkúp
