A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, akárcsak az egészségügyi intézmények többsége, nehéz, de annál tartalmasabb múltat hagyhat maga mögött. A többiéhez hasonló megpróbáltatásokat kellett átélnie a kórháznak is, aminek még a jelenkor sem vet véget. Ám a viszontagságos körülmények közt mégis tudott fejlődni, amit a folyamatosan alakuló új osztályok megléte is tanúsíthat. Négy évvel ezelőtt au egészségügyi reformoknak köszönhetően a kórház teljes struktúraváltáson ment keresztül. Bezáratások, leépítések mind-mind jelen voltak az Hódmezővásárhely kórház életében, ám ezen megszorítások sem tudtak gátat szabni a töretlen fejlődésnek.
Az intézmény jelenleg hozzávetőlegesen 13 osztállyal, valamint több mint ötven szakrendeléssel áll a betegellátás szolgálatában. Kiváló orvoscsoportokkal, ápolói személyzettel, asszisztensekkel, és korszerű berendezéssel végzik munkájukat.
Emellett a Hódmezővásárhely kórház tudományos élete sem elhanyagolható. Ugyanis a kórház aktívan részt vesz azokban az előadássorozatokban, amelyek magas szakmai színvonalról tesznek tanúbizonyságot. Továbbá fontos a kórház életében a munkatársak szakmai képzése, illetve továbbképzése, hiszen ahhoz, hogy megfelelően végezhessék a betegellátást, szakmai tudásukat is folyamatosan bővíteniük kell.
A Hódmezővásárhely kórház diagnosztikai és gyógyító tevékenységeihez, az egészségmegőrzéshez, valamint a tudományos munkálatokhoz az „Életünkért-Egészségünkért Hódmezővásárhely Lakosságáért Alapítvány”-hoz befolyt támogatások járulnak hozzá.
Erzsébet Kórház Hódmezővásárhely
Erzsébet Kórház - Rendelőintézet Hódmezővásárhely

Főigazgató: Dr. Kallai Árpád
6800 Hódmezővásárhely, Imre József utca 2.
Telefon: +36-62-532-222
Titkárság telefonszáma: +36-62-532-152; +36-62-532-162
Fax: +36-62-242-786
E-mail: igazgatas@erzsebetkorhaz.hu
www.erzsebetkorhaz.hu
