Infúzió



Vöröskereszt
infúzió

Kórházi tartózkodásunk során sok esetben kerülünk szembe az infúzió fogalmával. Úgy gondolom valamilyen szinten mindenki tisztában van vele, mire is használják, milyen funkciót tölt be, vagy mi is egyáltalán az infúzió. Ha személyes tapasztalatunk nincs is, a kórházsorozatok által mindenképp lehet róla valamilyen fogalmunk. De hogy a való életben is azokat a funkciókat tölti-e be, mint amit például a Vészhelyzetben, vagy a Dr. House című sorozat közvetít felénk, azt a következőkben sorra vesszük.

Ha tudományos szemszögből közelítjük meg a fogalmat, akkor az infúzió nem más, mint a folyadék szervezetbe való bejuttatása. Az eljárásnak ez a fajta megfogalmazása már a köznyelvben is elterjedt. Az elnevezés, akárcsak az orvostudományhoz köthető fogalmak többsége a latin nyelvből eredeztethető.

Milyen alkalmazási területei vannak az infúziónak?

Az infúzió alkalmazható bármilyen egyensúlyhiány helyreállítására, gyógyszerek szervezetbe való elszállítására, folyadékveszteség pótlására, valamint vérátömlesztésre. Leggyakrabban műtétek alatt és után alkalmazzák az infúziós kezelést, amikor a folyadékpótlás és a vérveszteség pótlása csak így oldható meg. Vannak olyan műtétek, amikor teljes vérátömlesztésre van szükség, s ilyenkor is az infúziós eljárást alkalmazzák. Az infúzión keresztül történő folyadékpótlással a kiszáradás kezelhető, illetve előzhető meg. Infúzióval komplex fájdalomcsillapítókat és izomgörcs csökkentésére alkalmas anyagokat is bejuttathatunk a szervezetbe, valamint megoldható a mesterséges táplálás is.

Milyen anyagok kerülhetnek a szervezetbe infúzióval?

Az infúzióval rövid időn belül többféle anyag is bejuttatható a szervezetbe. Ilyenek a különféle vizes oldatok, az ásványi sók, a vérkészítmények, és egyéb vízben oldódó molekulák és gyógyszerek. A leggyakrabban használt infúziós anyag a sóoldat, amely akár egy hasmenés kezelésére is kiválóan alkalmas.

Hogyan juttatható be a szervezetbe az infúziós anyag?

A legegyszerűbb mód az infúzió megkezdésére az intravénás hozzáférés, amikor egy tűt juttatunk be a bőrön keresztül a vénába. Egyszeri kezelés esetén fecskendővel adják be a vénába, többszöri kezelésnél pedig vénakanült alkalmaznak, amelyre már csatlakoztatható is az infúzió csöve. Ez az úgynevezett perifériás vénakanül. Emellett létezik az úgynevezett centrális vénakanül is. Az infúziót általában a karon, vagy a kézfejen keresztül vezetik be. Csecsemőknél akár a láb és a lábfej is alkalmas lehet. Speciális oldatok adagolásánál infúziós pumpa is segítségre lehet.


Infúzió oldalak


Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító