Ínhüvelygyulladás



Vöröskereszt

Ez a reumatológiai kórkép túlerőltetés miatt jön létre. Az állandó egyoldalú terhelés következtében mikrotraumák keletkeznek az ínhüvelyen. Általában a váll izmainak, a biceps, a kéz-ujjak hajlító és feszítő inai érintettek. Alsó végtagon a feszítő izmok ina, valamint az Achilles-ín gyullad be fokozott igénybevételre. Az ínhüvelygyulladás lehet akut vagy krónikus. Középkorban figyelhető meg mindkét nemnél. Mozgásszervi betegségek kísérője is lehet bármely életkorban. Az egyes foglalkozások is kiválthatják, valamint anyagcsere betegségben is gyakran előfordul ínhüvelygyulladás. Ritkán infekció okozza: helyi sérülés, Gonococcus vagy Tbc.

Az ínhüvelyben fokozott ér illetve vérellátással (kapillarizáció) kísért gyulladás zajlik, ami mozgásra, nyomásra és feszülésre fokozódó helyi fájdalmat idéz elő. Terápiájában elsősorban a nyugalomba helyezés, pihentetés szerepel. Amikor az ínhüvelygyulladás erősebb, a felette tapintható bőr kissé piros, meleg és gyakran duzzadt. Mozgásra ropogó jellegű hangot hallhatunk. Általános fizikális vizsgálat után végezhetnek ultrahangot is, amin latható a megvastagodott ínhüvely és az ödémás gyulladás. Súlyos krónikus esetben megfigyelhető az elmeszesedés is.

Felső végtagon gyakoribb az ínhüvelygyulladás a kéz állandó használata miatt, de a lábon is ugyan ilyen tünetekkel okoz fájdalmat. Statikus terhelésre, meglévő lúdtalp talaján alakul ki, de okozhatja fertőzés is. Szintén duzzanattal, fájdalommal jár a boka környékén. A lábszár elülső részén futó, a láb hosszanti boltozatát tartó izom inának gyulladása is gyakran előfordul. Szintén pihentetést kell alkalmazni. Gyulladás esetén gyulladás csökkentő szedése javallott. Erős fájdalomra ritkán helyi szteroid injekciót használnak. Az idő előrehaladtával a test szövetei veszítenek víztartalmukból. Ezért az ín, ínhüvelyben való elcsúszását biztosító hyaluronsav minőségének és mennyiségének megváltozása is ínhüvelygyulladáshoz vezethet kisebb megerőltetés mellett is.

A fájdalom és a gyulladás és az elcsúszás nehezítettsége miatt a kéz fogóereje jelentősen csökken. Akut szakban a hideg borogatás enyhíti a duzzanatot és a fájdalmat. Sokat segíthetnek a gyógyhatású kenőcsök, borogatások. Munkánk során figyeljünk a kéz helyhetére(alkar és csukló egy vonalban gépeléskor). Használhatunk kényelmi eszközöket és iktassunk be pihenőt a munka során. Ha három napon belül nem múlik el, akkor forduljunk orvoshoz. Ekkor kényszerpihenő képen gipszet helyeznek fel, ami kivéd minden mozgást és feszülést.

Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító