Májvédő



Vöröskereszt

Emberi máj A máj a méregtelenítés legfontosabb szerve. Ezen kívül még egyéb funkciókért is felelős, ezért is olyan lényeges a megfelelő védelem kialakítása. Szerencsére az orvostudomány már eljutott arra a szintre, hogy képes májvédő szereket is előállítani, habár sokan még mindig kétkedve fogadják ezeket a mesterséges anyagokat. Jó hír számukra, hogy még mindig védhetjük májunkat a hagyományos módszerek segítségével is. De hogy milyen úton-módon történhet a védelem kialakítása, azt a következőkben tudhatjuk meg.

Májvédő: ha ezt halljuk, van, aki a mesterséges anyagokra gondol, van, aki a testünkben keletkező májvédő enzimekre, vagy éppen az enzimserkentő ételekre asszociál. Mindenképpen fontos tudni, hogy a máj védelmét úgy is kialakíthatjuk, hogy a számára káros anyagokat egyszerűen nem juttatjuk be a szervezetbe. Végig kell gondolnunk, mik azok, amiket megeszünk, és mérlegelni, hogy valóban helyesen táplálkozunk-e. Mert a legjobb májvédőnek még mindig a helyes táplálkozás számít, ezen kívül, ha mellőzzük a túlzott alkoholfogyasztást, azzal még többet teszünk májunk egészségéért, ugyanis a mértéktelen alkohol tönkreteszi létfontosságú szervünket. A következőkben felsorolok néhány zöldséget és gyümölcsöt, amelyek kiváló májvédőként funkcionálnak, ugyanis a szervezetben felhalmozódó toxinokat a leghatékonyabban képesek kivonni, elősegítve ezzel a méregtelenítés folyamatát.

Ezek az:

Ezek csak a legfontosabbak, ezen kívül mindegyik zöldség, illetve gyümölcs, amit elfogyasztunk, jótékony hatással van egészségünkre.

Májvédőként funkcionálnak egyes gyógynövények is. A legismertebb ezek közül is a máriatövis.

Milyen májvédő készítmények vannak jelenleg forgalomban?

Ma már számos készítményt találhatunk májunk védelme szempontjából. Vannak köztük hatékonyak és kevésbé hatékony szerek. Legkeresettebbek a májvédő teák, amelyek természetes anyagokból készülnek, és gyógyszertárakban, vagy drogériákban kaphatók. Léteznek már úgynevezett májvédő tabletták is, amelyek különféle hatóanyagokat tartalmaznak. Illetve egyéb kivonatok, amelyek már bioboltokban is beszerezhetők.

FONTOS! Ha májunk védelmét szeretnénk kialakítani, mindenképpen a természetesség határain belül végezzük azt, ugyanis bármilyen kétes helyről beszerzett mesterséges anyaggal nem biztos, hogy a kívánt célt érjük el, sőt még akár károsíthatjuk is egyik legfontosabb szervünket. Lehetőleg maradjunk a friss gyümölcsök, zöldségek, gyógynövények és egyéb kivonatok fogyasztásánál.

Avaxim 160 Egység

Kiadhatóság: vényköteles

Avaxim 160 Egység betegtájékoztató: Avaxim 160 Egység


Baraclude

Kiadhatóság: vényköteles

Baraclude betegtájékoztató: Baraclude


Bilobene-ratiopharm

Kiadhatóság: vénynélküli

Bilobene-ratiopharm betegtájékoztató: Bilobene-ratiopharm


Cholagol

Kiadhatóság: vénynélküli

Cholagol betegtájékoztató: Cholagol


Glutarsin E

Kiadhatóság: vényköteles

Glutarsin E betegtájékoztató: Glutarsin E


Hegrimarin

Kiadhatóság: vénynélküli

Hegrimarin betegtájékoztató: Hegrimarin


Hepa-Merz

Kiadhatóság: vényköteles

Hepa-Merz betegtájékoztató: Hepa-Merz


Hepa-Merz granulátum

Kiadhatóság: vénynélküli

Hepa-Merz granulátum betegtájékoztató: Hepa-Merz granulátum


Hepabene-ratiopharm

Kiadhatóság: vénynélküli

Hepabene-ratiopharm betegtájékoztató: Hepabene-ratiopharm


Neo-Bilagit

Kiadhatóság: vénynélküli

Neo-Bilagit betegtájékoztató: Neo-Bilagit


Rowachol

Kiadhatóság: vénynélküli

Rowachol betegtájékoztató: Rowachol


Rowachol cseppek

Kiadhatóság: vénynélküli

Rowachol cseppek betegtájékoztató: Rowachol cseppek


Silegon

Kiadhatóság: vénynélküli

Silegon betegtájékoztató: Silegon


Ursofalk

Kiadhatóság: vényköteles

Ursofalk betegtájékoztató: Ursofalk


Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító