
Ez egy érdekes, már-már a pszichológia tudományterületébe tartozó kérdéskör, hogy miért pont a fehér köpenyes orvosok riasztanak meg minket a leginkább. A következőkben kicsit közelebbről megismerkedünk az orvos, mint személy történeti jelentőségével, a különböző típusaival, illetve az egyes funkciókkal, amit betöltenek az emberiség életében.
Az orvos általános meghatározással élve, olyan személy, aki a betegségek gyógyításában, megelőzésében, illetve az egészség megőrzését szolgáló folyamatokban tevékenyen részt vesz. Minderre pedig az orvosi egyetem elvégzése után kap lehetőséget.
Ha történetiségét vizsgáljuk, elmondható, hogy az orvoslás már az emberiség megjelenésével egyidős. Ugyanis már az őskorban jelen volt valamilyen szinten az orvos, ha nem is olyan értelemben, mint ma. Az orvostudomány kezdetei az ókori görögökhöz kapcsolható, mégpedig Hippokratész munkássága nyomán. Ha más vonatkozásból nem is, de az orvosi eskü kapcsán mindenki hallhatott már a nevéről, ugyanis a mai napig a hippokratészi eskü letételével kezdődhet meg az orvosi pályafutás. A modern orvostudomány pedig a 20. században alakult ki, amikor már a műszerek fejlettsége is lehetővé tette a magas szintű ellátást.
Milyen orvos típusok léteznek?
Az orvosok között is megkülönböztethetünk rengeteg típust. Aszerint, hogy milyen szakterületen tevékenykedik, megkülönböztetjük a szakorvosokat. Ilyen például a belgyógyász, sebész, gyerekorvos, nőgyógyász, pszichiáter és így tovább. Az orvosokon belül is létezik a hierarchia, főként a kórházban. Ott ugyanis az orvostanhallgató, a medikus helyezkedik el legalul, hiszen még semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik. A medikus utáni lépcsőfok a rezidens orvos, aki már orvosi diplomát szerzett, de még pályakezdő orvosnak számít. Ők a szakorvos felügyelete alatt tevékenykedhetnek. Ha már szakvizsgát tesznek, attól kezdve beszélhetünk szakorvosokról. A hierarchia másképpen is jelen van, például pozíció betöltésében. Ha így közelítjük meg, akkor legmagasabb helyen a főorvos áll, aki sok esetben magának a kórházi osztálynak is a vezetője. Ezen kívül vannak háziorvosok, körzeti orvosok is, akik területi alapon különböztethetők meg.
Az orvos lényeges eszközének számít a sztetoszkóp, amivel az egyes vizsgálatokat lefolytatja. Szerkezetének köszönhetően ugyanis kiszűrhetők a különféle zörejek a testre való rátételt követően.
