Pszichiátria



Vöröskereszt

A pszichiátrián a lelki betegségek diagnózisával, terápiájával és megelőzésével foglalkoznak az ott dolgozó pszichiáterek, pszichológusok, szakorvosok, nővérek és az egyéb segítő személyzet. Nem csak a már diagnosztizált pszichiátriai esetek kezelése folyik itt, hanem a már valamilyen lelki problémákkal küzdőknek is segítséget nyújtanak a betegség kialakulásának megelőzése céljából. A pszichoterápiás módszerek mellett kiemelt jelentősége van a gyógyszereknek is. A választék és a hatékonyság egyre nő, miközben a mellékhatásokat is igyekeznek visszaszorítani. Míg korában gyakran alkalmazták a sokkterápiát vagy a kényszerzubbonyt, ma inkább a \"kémiai\" formáját, vagyis a gyógyszereket használják. A készítmények képesek pótolni azokat a neurotranszmitternek nevezett anyagokat, melyek az ingerület továbbítását teszik lehetővé. Ezek lehetnek egyszerű hangulat javítók és antidepresszánsok vagy teljesen le is szedálhatják vele a betegeket.

A pszichiátrián elvégzett tesztek és vizsgálatok után a betegeket nemzetközileg meghatározott betegség-kategóriába sorolják. Fontos a betegek élettörténetének és életkörülményeinek ismerete, hiszen ezek meghatározzák a betegség alakulását, főképpen, ha nem fekvő, hanem járó betegekről van szó akik nem állnak napi színű szakellátás alatt. Mivel az ilyen típusú betegségek nagy számban fordulnak elő, így a betegek igényeinek és az ellátás minőségének érdekében külön pszichiátriai osztályon vagy szakambulancián foglalkoznak például az idősekre és gyermekeket, serdülőket érintő problémákkal. A leggyakrabban kezelt pszichiátriai esetek a különböző hangulatzavarok, mint a depresszió, disztímia (enyhe, krónikus depresszió), bipoláris zavar, szorongásos kórképek, fóbiák, pánikbetegség, kényszerbetegségek, hiperaktivitás, szenvedélybetegség, autizmus, schizophrenia valamint az idős korral járó dementiák, mint például az Alzheimer kór.

Ezeken kívül a pszichiátria hatáskörébe tartozik konkrét betegség ként a paranoia, a bulímia, az anorexia nervosa valamint a depresszió egyik legsúlyosabb fajtája a mániás depresszió. Valójában nem beszélhetünk valódi betegekről mert a pszichiátrián kezeltek nagy része normális életet él csak lelki problémákkal küzd, melyet segítséggel lehet csak oldani. A súlyos esetek kisebb százalékát teszik ki az osztályon kezelteknek. A pszichiátria tárgykörébe tartozik az alvászavarok különféle válfajának kezelése is. Okára a terápia alatt derítenek fényt ez pedig általában az egyén életében feszültséget okozó probléma, ami ne ritkán tudat alatti. A problémák jellegéből kifolyólag szükség lehet más osztályokkal való együttműködésre.

Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító