Röntgen



Vöröskereszt
röntgen

Az orvosok már régen betekintést szerettek volna nyerni az emberi testbe anélkül, hogy bármilyen módon meg kellene szakítani a bőr folytonosságát. A kutatásoknak és kísérletezéseknek köszönhetően 1895-ben Röntgen Wilhelm Konrad felfedezte az x sugarat, melyet ma röntgen sugárnak nevezünk. Találmányáért fizikai Nobel-díjat is kapott. A röntgen a látható fénynél jóval rövidebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás. Az áthaladó sugárzás a test különböző szöveteiben más mértékben halad át vagy nyelődik el.

A röntgencső működési elve, hogy 100000 V feszültséggel felgyorsított elektronnyaláb csapódik egy forgó Volfram katódba és így röntgen sugarat hoz létre. A testen áthaladó sugarakat fel kell fogni valamilyen módon, hogy látható képet kapjunk. Ennek a legegyszerűbb és legrégibb módja a fényképészek által használt film. A filmet a fénytől elzárva a röntgen hatására ugyan úgy besötétedik, mint a fény hatására. Így a film és a sugár közé helyezett testről kép készülhet. Lehetőség van a röntgen kép azonnali megtekintésére is anélkül, hogy a felvétel előhívására kellene várni. Ezt fluoroszkópiának hívják. A televízió képcsövére emlékeztető eszközzel a röntgensugarakat látható fénnyé alakítja.

A röntgen meglehetősen régi találmány és a fejlődéssel lépést tartva a készülékek is korszerűsödnek. A sugárzás dózisa is egyre kisebb és érzékelőikhez félvezetőket használnak. A vizsgálathoz a vizsgálandó területről el kell távolítani a ruhát és ékszert. A páciens felfekszik a vizsgáló asztalra, melynek erre a célra kialakított résébe filmet helyezni. A röntgen cső pedig a beteg fölött helyezkedik el. Ez a hagyományos röntgen.

A tüdő betegségeit, főként a TBC szűrését mellkas röntgennel végzik. Itt a beteg álló helyzetben van, szintén meztelen felső testtel. Két vállát és hasát enyhén a röntgen lapjának nyomja. A vizsgálat néhány másodpercig tart, de a sugárzás miatt gyakori végzése nem ajánlott, főképpen kisgyermekek és terhes anyák esetében. A röntgennel elsősorban a csontok vizsgálhatóak jól, mivel ezek áteresztő képessége kisebb a környező lágyrészekhez képest. Ezen kívül vizsgálhatóak a meszes felrakódások, a csontritkulás, ízületi felszínek állapota, csontsérülések, idegen tárgyak a testben, a tüdő szövete, a csontok pontos helytette. A ma használatos modern képalkotó eszközöknek is a röntgen az alapja.



Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító