Rövidlátás



Vöröskereszt
rövidlátás

A rövidlátás, másként myopia a szem működési zavara, melynél a távoli tárgyak elmosódottan látszódnak. Ennél a látászavarnál a szembe érkező fénysugarak fókuszpontja nem a retinán, hanem az ideghártya előtt található. Az emberek 10 %-a rövidlátó, de a rövidlátás önmagában nem számít betegségnek. Genetikai okai vannak, melyekre rásegíthet a környezet.

A rövidlátást dioptriában mérik, melynek mérőszáma negatív. A szemüveg lencséje homorú, mely segítségével a fénysugarak fókuszpontja a retinára kerül. Mértéke szerint a rövidlátás lehet, enyhe (-3 dioptriáig), közepes (-3 és –6 dioptria között) és erős (-6 dioptria feletti érték esetében). Nagyfokú rövidlátás a rövidlátók 18 %-ában fordul elő.

A keletkezési idő alapján csoportosított rövidlátás lehet veleszületett, mely a gyermekkor egésze alatt jelen van egészen a születéstől. A gyermek, illetve fiatalkorban kialakuló rövidlátás 20 éves kor előtt kialakul. A korai felnőttkorban megjelenő rövidlátás 20 és 40 éves kor között jelentkezik. A késő felnőttkori rövidlátás pedig 40 éves kor után lép fel.

A rövidlátásnak több típusa létezik, ám csak az egyik számít szembetegségnek, ez pedig a malignus myopia. Gyermek- vagy fiatalkorban kezdődik és 40-50 éves korig, de akár az élet végéig is folyamatosan rosszabbodhat. Jellemzője a szemgolyó hátsó részének sorvadása. Az elfolyósodott üvegtestből fehérjeszálak csapódnak ki, melyek úszkáló homályokként kerülnek elő. Ha a sárgafolt is érintett lesz, az éleslátás elveszik, ami például a síkírás olvasását is lehetővé teszi és csak a perifériás látás marad. A retinán szakadások jelenhetnek meg és akár teljesen le is válhat. A rövidlátás ezen formája vakságot is okozhat.

Az egyszerű rövidlátás a leggyakoribb formája a rövidlátásnak. Gyermek- vagy fiatalkorban alakul ki és többségében gyenge vagy közepes erősségű. Ebben az esetben vagy a szem túl hosszú, vagy pedig a szaruhártya és a lencse törőereje túl nagy. Ez a típus örökletes, de a rossz környezeti hatások is nagymértékben eredményezik az egyszerű rövidlátást.

Az alkalmazkodási görcsöt funkcionális rövidlátásnak is nevezik. A sugárizmok görcsét jelenti, ami miatt az izmok távolra nézéskor sem ernyednek el, így rövidlátás tapasztalható. Kancsalsághoz is vezethet, általában azoknál fordul elő, akik sokat néznek közelre, sokat tanulnak, olvasnak vagy számítógéppel dolgoznak.

A szürkületi rövidlátás ködös időben, szürkületkor vagy este jelentkezik, ha a kép nem elég kontrasztos. A lencsemiópiát többnyire szürke hályog okozza, ezen rövidlátás során a szem fénytörő közegeinek törésmutatója változik meg. Az indukált rövidlátás oka lehet bizonyos gyógyszerek szedése, magas vércukorszint, szürke hályog, szemműtét, illetve ezekhez hasonló körülmények. A formadeprivációs rövidlátást veleszületett hályog okozhatja, ekkor a szem alkalmazkodik a nem természetes, korlátozott látótávolsághoz. Átmeneti rövidlátás jelentkezik például a kismamáknál a terhesség és szoptatás alatt. A térmiópia nagy magasságban jelenik meg, üres látótér esetén; ezt többnyire pilóták érzékelik.

Már az enyhe rövidlátás is többszörösére növeli a retinaleválás kockázatát. A nyitott zugú zöld hályog és az úszkáló homályok kialakulásának az esélye is gyors ütemben nő a rövidlátás mértékének növekedésével. Ezért fontos mindent megtennünk, hogy környezetünkben minél kevesebb káros hatás érjen minket, ami a rövidlátás kialakulásához vezethet.

A rövidlátás kezelése, nem minden esetben megoldható. A szürke hályog miatt kialakult rövidlátást műtéttel meg lehet szüntetni, továbbá a magas glükózszint által eredményezett rövidlátás is megoldható a vércukorszint rendszeres ellenőrzésével és szabályozásával. Az alkalmazkodási görcs miatt kialakuló rövidlátást gyógyszeres kezeléssel lehet gyógyítani. Mindazonáltal a rövidlátás leggyakoribb fajtáját nem lehet gyógyítani. Homorú lencsét tartalmazó szemüveggel vagy kontaktlencsével lehet korrigálni a rövidlátást. Bizonyos esetekben lézeres szemműtéttel javítható a rövidlátás mértéke.

Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító