Savlekötő



Vöröskereszt
savlekötő

Egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen a savasság és lúgosság arányának megfelelő szinten tartása. Ez viszont nem mindig sikerül, hiszen a környezeti ártalak, a stressz, a helytelen táplálkozás, és még folytathatnám, mind-mind növelheti szervezetünkben a savas kémhatást. Szerencsére van rá megoldás, méghozzá egyszerűbb, mint azt gondolnánk. Ezek egyike a savlekötő, amit már természetes formájában is alkalmazhatunk. De hogy milyen savlekötő módszereket vethetünk be, azt a következőkben megtudhatjuk.

Savlekötő: már a nevéből következtetni lehet szervezetünkben betöltött funkciójára, hiszen a gyomorban termelődött savat mintegy közömbösítik, illetve lekötik. Erre pedig csak a lúgos kémhatású anyagok képesek.

A természetes savlekötők

Sok esetben a gyomorsav túltermelődése komoly problémákat is okozhat, sőt akár gyomorfekély kialakulásához is vezethet. Hogy mindezt megelőzzük, már étrendünkbe is beiktathatunk olyan természetes savlekötőket, amelyek kiegyenlítik a ph- értékünket. Milyen ételekre kell gondolnunk? Mindenképpen a lúgos ételek azok, amik savlekötő hatással bírnak. Ilyenek a klorofill tartalmú ételek, mint a gabonafélék, azon belül is az árpafű, a búzafű, az algafélék, mint például a spirulina, valamint a chlorella. Kiváló lúgosítók a hüvelyesek, a csíráztatott magvak, a zöld növények mindegyike, mint például a brokkoli, az avokádó, a kelbimbó, a spenót, továbbá a csicseriborsó, a szója, valamint a lencse. A gyümölcsök közül például a grapefruit, a kókusz, a meggy, a lime, stb.

Savlekötőként alkalmazzák a népi gyógyászatban a savanyú káposztát, és annak levét is. Valamint a dinsztelt káposztát is.

A gyógynövények közt is találhatunk savlekötőket. Ilyen például a citromfű, a borsmenta, és a kamilla. Az ezekből készült gyógyteákat bármelyik gyógynövényboltban beszerezhetjük.

Savlekötőként kiválóan alkalmasak lehetnek az egyes ásványvizek, gyógyvizek. Leghatásosabb a túlzott savtermelődés esetén a Salvus gyógyvíz.

Milyen egyéb savlekötők kaphatók?

Már régi korokban is alkalmazták a szódabikarbónát, ami bármelyik háztartásban fellelhető. Ez gyors megoldásként szolgálhat savproblémáinkra. Ha mégsem bíznánk az otthoni savlekötőben, akkor már gyógyszertárakban is kaphatunk különböző készítményeket, savlekötő gyógyszereket, amelyek nemcsak a sav közömbösítésében játszanak szerepet, hanem a savtermelést is gátolják.

FONTOS! Először próbálkozzunk a természetes savlekötőkkel! Amennyiben nem használnak, forduljunk orvoshoz, nehogy komolyabb következményei legyenek a savasodásnak!



Allergia

Az allergia ma népbetegségnek számít. A legtöbb ember észre se veszi az allergiát, azt, ami másoknak nap mint-nap vagy esetleg időszakonként megkeseríti az életét.

Allergia

Megfázásra

Lázcsillapító

Torokfájásra

Fájdalomcsillapító