Sopron kórháza, az Erzsébet Kórház európai szintű betegellátást tesz lehetővé. Ez köszönhető többek között hotel szolgáltatásainak és diagnosztikai hátterének. Ezen kívül nem szabad elfeledkezni a kórház jelenlegi státuszáról, ugyanis ahogy hivatalos megnevezéséből is látni, oktató minősítést ölthetett magára.
Jelenleg körülbelül 15 osztállyal áll a fekvőbeteg ellátás szolgálatában, valamint közel ötven szakrendelést kínál a járóbetegek számára. Kiemelkedő a kórház mátrix rendszere, amely két fő egységre oszlik, sebészet valamint belgyógyászat részre.
A betegellátás bővítésére azért volt és van is szükség, mivel a Sopron kórház ellátási területe 2007 óta emelkedett, sőt bár az aktív ágyak száma csökkent, de a krónikus ágyszám is majdnem a duplájára nőtt.
A kórházban lehetőség nyílik egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére. Továbbá az intézmény bővelkedik konferenciák, előadássorozatok lebonyolításában is, amely szintén növeli a kórház tudományos fejlődését, valamint elismertségét.
Végül említésre méltó maga az intézmény esztétikája is. A Sopron kórház ugyanis ideális környezetet biztosít mindazok számára, akik akár betegként, akár látogatóként veszik igénybe a szolgáltatásokat. Nemcsak patinás épületével, hanem parkosított udvarával is nyugodt, békés hangulatot teremt.
Erzsébet Kórház Sopron

Főigazgató főorvos: Prof.dr. Baranyai Tibor
9400 Sopron, Győri út 15
Tel.: +36-99-312-120;
Fax: +36-99-312-693
E-mail: igazgatosag@sopronkorhaz.hu
Honlap: www.sopronkorhaz.hu
