
Szemvizsgálat alkalmával minden szükséges adatot rögzíteni kell a betegről, beleértve az egyéb betegségeket és a gyógyszerallergiát is. Adott esetben szükség lehet a látás minőségének felmérésére. Ebben az esetben az olvasótáblától 3-5 méterre kell állni, és egyik szemünket letakarva felolvassuk a látottakat, így a távoli látás élességének százalékos mértékét határozhatjuk meg. Szemvizsgálathoz különböző táblák léteznek, ezeket feltalálójukról nevezték el többnyire. Ilyen a Csapodi-féle, Kettesy decimális, a Snellen-villa, a Landolt gyűrű, az Ammon-jel és gyermekek szemvizsgálata esetében a rajzok.
A műszeres szemvizsgálatot pupilla tágító szemcsepp adásával kell kezdeni, ezért a vizsgálatot követően 1-2 óráig fényérzékeny a szem. Valamint a szemvizsgálatot megelőzően 3 hétig ne hordjuk a kemény kontaklencsét, lágy esetén pedig 3 napig. Réslámpás szemvizsgálattal a szem elülső részét derítik fel nagyítással. A számítógép használata szinte már mindennapossá vált a szemvizsgálatban. Segítségével mérhető objektíven a látásélesség, a fénytörési hiba, és a szaruhártya szabálytalansága. A szemvizsgálat részét képezheti a már meglévő szemüveg ellenőrzése. Pszeudoizokromatikus teszttel (színes pöttyök) a színlátást és a színtévesztést lehet megállapítani.
Szemnyomás mérést leggyakrabban Goldmann-tonométerrel végeznek. A szaruhártyát cseppel érzéstelenítik, ezulán a fejet rögzítik a készüléken. A mérőfejet óvatosan a szaruhártyához nyomják, míg az belapul. A réslámpával a mérőfej optikai részét és a hártyát megvilágítják. A gép ezután higanymilliméterben megadja a szem belső nyomását. Az új készülékek a szemvizsgálatot levegősugárral végzik, így nem kell odaérinteni a vizsgálófejet. A látóteret periméterrel lehet vizsgálni. A beteg egy félgömb előtt ül és a vizsgált szemével a félkör közepén lévő jelre néz. A szemvizsgálat alatt a fej rögzítve van. A félgömb különböző pontjain fényjelzések villannak fel, észlelését egy kapcsolóval kell jelezni.
Gonioszkópiával a csarnokzugot vizsgálják: a szaruhártyára helyezett kontaktüveg segítségével kívülről vizsgálhatóvá válik. Zöldhályog gyanúja esetén végzik főként. A pupillán egyszerűen bevilágítva vizsgálható a szemfenék és az üvegtest állapota. Ilyenkor látható a látóidegfő vagy papilla illetve a szem főartériája és vénája. Magas vérnyomásban és cukorbetegségben elváltozás mutatkozik ezeken a képleteken. A szemvizsgálat részét képezheti elsősorban idősebbeknél az olvasási próba. Különböző méretű betűk olvastatásával győződnek meg, hogy megfelelő-e a szemüveg.
