
Az Országos Toxikológiai Intézetnek már több megyeszékhelyen is van kirendeltsége. Alapvetően a toxikológia a mérgezést okozó anyagok vizsgálatával, a mérgek szervezetre gyakorolt hatásával és azok kezelésével is foglalkozik. Mind emellett vizsgálja a vegyszerek és mérgek ökológiai hatásait, megalkotja a vegyszerekkel való munka szabályait, valamint felméri az anyagokkal való érintkezés kockázatát, mint tudományág. Intézményi szinten a toxikológián többek között helyet kaphat az igazságügyi orvostan gyakorlása, abban az esetben, ha a két terület együtt működik. Alkalmaznak pszichológusokat és más szakembereket is, például igazságügyi vegyészt és szakértőt a véralkohol laboratóriumban. Sajnos napjainkban a drogok terjedésével és egyszerű hozzáférésével szükségessé vált a vér és vizelet alkohol vizsgálata mellett a kábítószer kimutatására alkalmas tesztek elvégzése.
A toxikológiának az elsősegély nyújtásban és a mentősök által nyújtott ellátásban is nagy szerepe van. Fontos megtudni a mérgezés okát, így a megfelelő ellátást nyújthatjuk első lépésben. A mérgezések nem ritkán szuicid jelleggel történnek. (öngyilkosság céljából) Azonban számtalan esetben történik baleset. A toxikológia fő feladata, hogy a megszerzett tudás alapján ellátásban részesítse a mérgezést elszenvedetteket. A méreganyagok kifejthetik hatásukat a szájon, bőrön, nyálkahártyán, tüdőn keresztül bejutva. Ezek az anyagok lehetnek romlott élelmiszerek, alkohol, gombák, növények, vegyszerek, gázok, tisztítószerek vagy festékek. A toxikológia vizsgáló módszerei a fizikális vizsgálatokon kívül a mérgezés helyétől és jellegétől függően használja az általános képalkotó eljárásokat valamint a vér és vizelet vizsgálatot. Egyes esetekben szükség lehet a gyomortartalom vagy széklet vizsgálatára.
A mérgező anyagok halhatnak hosszú vagy rövid időn belül. Hatásuk pedig függ a bejutott mennyiségtől és az expozíciós időtől. Léteznek a mérgek, melyek már kis adagban is halálosak. A toxikológiai esetek lehetnek visszafordítható vagy visszafordíthatatlan károsodást okozó folyamatok. A mérgezések terápiájában helyet kap a folyadék pótlás, hánytatás, hashajtás, nyálkahártya öblítés, gyomormosás, dialízis, lélegeztetés, gyógyszerek(szteroid), nyugtatók, fájdalomcsillapítók és a műtét. Bizonyos gyógyszer túladagolásokban ellenanyagot vagy antidótumot kap a beteg. Morfin ellen naloxont valamint seduxen ellen anexate. Az orvosi szén használata is gyakori a toxikológián, mert képes megkötni a gyomorba került anyagokat.
