A visszér kialakulása napjainkban minden második embert érint, melynek megjelenése az öröklött hajlamon kívül, többek között a mozgásszegény életmódnak, a túlsúlynak, a helytelen táplálkozásnak és a terhességnek köszönhető.
A visszérműtét előtt a beteg az érsebésszel konzultál, mely során az egészséggel és az életvitellel kapcsolatos kérdések merülnek fel. Ezek alapján dönt az érsebész a megfelelő kezelési módról. Visszérműtét a nagyobb visszerek esetében alkalmazandó, melynek lényegét az orvos elmagyarázza a találkozó során. Fénykép készül a visszeredről, majd a műtét után viselendő speciális harisnyát közösen kiválasztjátok.
A felkészülés során teljes körű kivizsgálást végeznek: laborvizsgálat, EKG, és mellkasröntgen formájában, bizonyos esetekben még mélyvénás ultrahang is történik. A dohányzás gyengíti az immunrendszert, ami miatt a szervezet lassabban regenerálódik; így az eljárás előtt 1 héttel abba kell hagyni a dohányzást, a felépülés végéig.
Altatásban vagy gerincközeli érzéstelenítésben kerül sor a körülbelül 1 órán át tartó visszérműtétre. A műtét során lágyéknál ejtenek egy metszést, melyből kiindulva elkötik a tágult vénákat, és a visszereket 2-3 mm-es szúrásokon keresztül eltávolítja. Az eljárást követően kompressziós kötés kerül a lábra, melynek 1 hétig éjjel-nappal fenn kell maradnia, és ez idő alatt nem érheti víz a lábat. A lágyéki varratszedésre 1 hét múlva kerül sor, amikor is a kompressziós fáslit lecserélik harisnyára, aminek már elég nappal viselni.
Mint mindennek, a visszérműtétnek is vannak kockázatai, esetleges szövődményei. Ilyen az utóvérzés, a gyulladás, a lábdagadás, és igen ritka esetben a mélyvénás trombózis. A gyógyulás alatt előfordulhat duzzadás, kékes-lilás-zöldes elszíneződés, mely azonban egy-két hét múltán eltűnik.
A felépülés során kímélni kell a lábat, fontos kerülni a direkt meleghatást és a láb lógatását. Jegelni pólyán keresztül lehet, de borogatni tilos. A varratszedés után fokozatosan el lehet kezdeni a végtag terhelését. Szellemi munkavégzés ezután már megengedett, de a nehéz fizikai munkát, és a tartós állást még 2-3 hétig kerülni kell. A kompressziós harisnya viselése a visszérműtét után még másfél hónapig ajánlott.
Visszérműtét után megszűnnek a panaszok, de később előfordulhat a kiújulás. Ez persze nem azt jelenti, hogy a már eltávolított vénák újból kinőnek, hanem azt, hogy új erek tágulnak ki. Ez azonban megelőzhető, ha óvakodsz az elhízástól, kényelmes cipőt hordasz, kerülöd a szaunát, a forró fürdőt, az erős napot, és ha olyan sportot űzöl, ami fokozza a vénás keringést.
